<project xmlns:au="antlib:org.apache.ant.antunit"> <!-- is called prior to the test --> <target name="setUp"> <property name="foo" value="foo"/> </target> <!-- is called after the test, even if that caused an error --> <target name="tearDown"> <delete file="${foo}" quiet="true"/> </target> <!-- the actual test case --> <target name="testTouchCreatesFile"> <au:assertFileDoesntExist file="${foo}"/> <touch file="${foo}"/> <au:assertFileExists file="${foo}"/> </target> </project>
Ha a fájlt egy egy másik ant xml fájlból au:antunit taskkal hívjuk meg, akkor a test kezdetű targatek fognak lefutni. (meg persze a setUp, tearDown), és az assertek nek igaznak kell lenniük. Ami miatt viszont nagyon jó a dolog, az az ért van, mert ha csak úgy minden flikkflakk nélkül lefuttatjuk az xml-t, akkor lefut hagyományos módon. Pont mint a javaban a (sose használt) assertionok: ha bekapcsolom beszól, ha nem nem.
Annál mindenesetre szebb, mint amilyen Junit-os hackeket csináltam eddig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése