<project xmlns:au="antlib:org.apache.ant.antunit">
<!-- is called prior to the test -->
<target name="setUp">
<property name="foo" value="foo"/>
</target>
<!-- is called after the test, even if that caused an error -->
<target name="tearDown">
<delete file="${foo}" quiet="true"/>
</target>
<!-- the actual test case -->
<target name="testTouchCreatesFile">
<au:assertFileDoesntExist file="${foo}"/>
<touch file="${foo}"/>
<au:assertFileExists file="${foo}"/>
</target>
</project>
Ha a fájlt egy egy másik ant xml fájlból au:antunit taskkal hívjuk meg, akkor a test kezdetű targatek fognak lefutni. (meg persze a setUp, tearDown), és az assertek nek igaznak kell lenniük. Ami miatt viszont nagyon jó a dolog, az az ért van, mert ha csak úgy minden flikkflakk nélkül lefuttatjuk az xml-t, akkor lefut hagyományos módon. Pont mint a javaban a (sose használt) assertionok: ha bekapcsolom beszól, ha nem nem.
Annál mindenesetre szebb, mint amilyen Junit-os hackeket csináltam eddig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése