2008/06/17

Sun fejlesztői nap (aka. Open Source konferencia)

Előszőr is a szervezésről. A biciklivel érkezők pólót kapnak, őrzött biciklitároló, a parkban kint sörasztalok kávézás/ebéd idejére, a szünetekben kivetítőkön JavaOne videók, stb. Lehet, hogy én könnyen megvehető vagyok, de mindenesetre néhány ilyen ötlet után már azt érzem, hogy itt nem csak egy éves rutinrendezvényről van szó, hanem a szervezők tényleg leültek gondolkodni, hogy mivel tudnák jobbá tenni a rendezvényt. Kis dolgok, de mintha fontos lenne az egész, hogy ott vagyok. Én ugyan a tavalyi hasonló rendezvényen voltam előszőr, de azt az idei magasan felülmúlta.

Az előadások. Ide persze jön a szokásos mantra. Kezdek rájönni, hogy nem az előadásokkal van a baj, hanem velem. Én nem a tipikus konferencia előadásokat szeretem, hanem a technológiai szőrözéseket, amikre viszont nem az ilyen konferenciá való, hanem inkább a JUG találkozók. Pl. az általános MySQL előadás helyett sokkal szívesebben hallgattam volna olyan előadást, mint pl. a Boros Péter tartott a Solaris virtualizációjáról (Ami a sok kérdés alapján nem csak nekem jött be megint).

(Kitérő: Arra jöttem rá, hogy engem egyáltalán nem zavar, ha nem tudom, hogy pontosan hogy néz ki az i386 architektúra, és hogy működik a privilégium szintek közötti átjárás. Nem kell minden részletében elmagyarázni. Az előadásból kb. így is megtudom, hogy mire megy ki a játék és mi lehet a probléma. A logikája a dolgoknak átjött. Talán jobb is néha a közönség ismeretanyagának fölé lőni mint alá.

Vagy nem.)

A másik, aminek mindeképpen utána kéne nézni az a DTrace Advanced Visualisation Environment (DAVE), amit Simon Ritter demózot, de egyelőre még nem találtam meg a letölthető forráskódját. Aki nem lett volna ott, ez egy Swing-es alkalmazás, ami egy Java programból DTrace-el kigyüjtött infókat vizualizálja. A Demóban pl. egy gráfot láttunk, ahol a csúcsok az osztályok függvényei voltak az élek pedig a hívás láncolat. (Plusz egyéb infók, hogy mit hányszor).

A Kaukázus koncert meg méltó zárása volt a napnak. Mert igen, én kalapot emelek, ha az egyik legnagyobb IT cég meghív egy zenekart, aki köztudottan globalzicáció és kapitalizmus kritikájú számokat (is) ad elő. Mintha tényleg nem csak üzlet lenne az Open Source, hanem valami más is. És igen, csak jobb lett a hangulat, hogy amíg a JAVA nagy része fent ült a lelátón, a + YOU pedig bement a zenekar elé táncolni.

Most pedig belinkelek egy YouTube videót, mert az nem is blog, aki nem is tesz meg. Mégha nem is ez a kedvenc számom, hallgassatok Kaukázust.




Disclaimer: amikor nincs más választásom biciklivel járok munkába (és legtöbsször nincs más választásom), és jó párszor hallgatok a Kaukázust (és legtöbbször jópárszor). DE: egy volt kolegának is ez nap volt az apropó, hogy kölcsön kérjen egy biciklit és tekerjen a városba, és a koncert után fogadkozott, hogy másnap letölti. Igaz, egy másik kolega viszont csak délelőtt volt, de pont a konkrétumokat hiányolta az előadásokból, meg az új infókat.

2 megjegyzés:

Kocka írta...

Koszi a beszamolot! Lemaradtam rola mint a borravalo. :( pedig a kaukazus siralyos, gondolkodtam is rajta milyen lesz egy ilyen egyuttes egy multi partijan.

Flash írta...

Személy szerint nagyon örülük neki, ha tetszett az esemény. Tényleg megpróbáltunk új dolgokat belevinni. Van még néhány dolog, amin szeretnénk változtatni majd a jövőben. Pld. egyetértek, hogy előadások szintjén nagyon nehéz olyan programot összeállítani, ami mindenkinek megfelelő lenne. Biztos van olyan téma ami valakinek Kinai, míg másnak meg nem mond újat. Erre az lehet a megoldás, hogyha kisebb szekciókat csinálunk, és megpróbálunk workshop jellegű dolgokat is beépíteni. Pld. a Java One-on is vannak gyakorlati laborok is... Ezt most idén nem tudtuk megcsinálni, mert a helyszín egy adottság volt, és erőforrás sem volt rá (illetve itt is szükség van arra, amit Napoleon emlegetett a háborúhoz - pénz, pénz, pénz). Remélem jövőre el tudunk menni ebbe az irányba (ha ehhez hasonló visszacsatolásokat is kapunk, akkor meg pláne tudni fogjuk, hogy mi lehet érdekes... szóval köszönjük a véleményt!) Igazad van, hogy az Open Source kicsit más mint csak üzlet... A Kaukázus véleményem szerint meg az a zenekar, aki hasonló filozófiát vall. Lsd. ingyen letölthető számok, de mégis nekik is meg kell élni valamiből (külön örülök, hogy ehhez egy kicsit mi is hozzá tudtunk járulni) - hasonlóan az open source szoftverekhez. Egy profitérdekelt cég elérhetővé tesz és megoszt technológiákat. Persze lesz olyan szolgáltatás, amiért pénzt kér, mert teljesítenie kell a részvényesi elvárásokat, de emellett nem csak ő jár jól, hanem mások is, és az innováció is sokkal gyorsabb és hatékonyabb lesz... Egyébként a Kaukázusnak mondtam, hogy kivánom nekik, hogy sikeresek legyenek, de remélem, hogy mi is leszünk olyan sikeresek, hogy meg tudjuk majd fizetni őket jövőre is :-)

Lesz még egy újdonság az idei konferenciával kapcsolatban, ha a technológia és erőforrásunk is úgy akarja - csak hogy lehessen youtube videokat belinkelni... ezért is nem osztogattunk jegyzettömböket, mert az olyan régimódi :-)

(Ja és én voltam aki nem adott elő, csak az előadások között erősködött, hogy mindenki adja le a kérdőívet...)