Tavaly még az volt a stratégiám, hogy beüljek az összes Java-s előadásra, ez mára megváltozott. A Java-s témákról általában hallottam/tudtam már, gondoltam szétnézek a maradék részben, találok-e érdekeset.
1. Szalai Ferenc: Felhaszáló központú és föderatív azonosítási megoldások web alkalmazásokban
Ehelyett még JavaFX demókat nézhettem volna, de a szervezés ide kötött (innen szereztem laptopot). Alapvetően jól összeszedett előadás volt, bár most is felmerült bennem, hogy miért szükségszerű, hogy minden OpenID-s előadás Dick Hardt: Identity 2.0-s előadásának a stílusát akarja másolni. Ráadásul, amikor lényegi részekről volt szó, akkor vissza is váltottunk hagyományos stílusra.
Sajnos a Liberty Alliance-ről esett a legkevesebb szó, ami a leginkább érdekelt volna, de amúgy rendben volt.
2. Szentiványi Gábor: Mysql adatbázis technikák.
(Még a mikroformátumok felé hajlottam, de belehallgatva a folyosóról, inkább alapozó előadásnak tűnt, nekem kicsit lassú volt).
A Mysql előadás alapvetően Mysql Enterprise/support/oktatás reklám volt. Az előadó stílusa pedig jó lett volna, de engem jobban meggyőztek volna, ha több technikai részletet hallottam volna a Mysql-ről magáról.
3. Sun open source technológiái (Zsemlye Tamás, Boros Péter)
Na, gondoltam, ez lesz a másik nagy reklámos előadás, de azért jobb hiján ide ültem be, és akkor se változotak meg az elvárásaim, amikor meghallottam, hogy az előadás második felében az OpenSolarisról fogunk hallani.
Az első részben Zsemlye Tamás sorolta fel a Sun hoz kötődő OpenSource projekteket, majd átadta a
a szót Boros Péternek. Kb. tudtam mi fog jönni, ZFS, Zone-ok, stb., láttam már ilyet is. És valóban fóliák helyett két konzol a kivetítőre és elindult a varázslás.
És teljesen elvarázsolt.
Semmi töketlenkedés, csak a parancsok, világosan kommentálva, hogy mi történik, komoly dramaturgiai hátérrel. A kérdéseknél a végén, meg egy jó insider felvetésre olyan precíz és pontos választ kaptunk, hogy csak ülni tudtam és élvezni a fanatizmust és hozzáértést.
Tudom, hogy web konf meg minden, de számomra mégis ez volt a legjobb előadás.
3. Grániz Ádám: Robosztus Webalkalmazás Fejlesztés F#-al
Funkcionális programozás. Persze a rövid előadás időbe belezsúfolva, ezért épp csak felvillannak dolgok, számomra nem is nagyon derült ki egy világos példán, hogy mi a különbés és az OOP.
Látszott, hogy az előadó fejében mennyire bent van minden a C#-tól kezdve, viszont úgy tűnt, hogy ez a nagy tudás teljesen diszjunkt a Java világával szemben.
Egyébként a végén valami olyasmi rendszerről volt szó, mint a GWT, csak itt konkrétan egy kódba lehet írni a kliens és szerver oldalt. Meg F#, ami funkcionális, és ahogy írtam nem derült ki számomra benne a truváj, de valószínű utána kéne olvasni.
Amúgy egy kicsit olyan feelingem volt, mint amikor a JRuby és Groovy előadásokat hallgatok, hogy van a stabil nagy testvér, és az agilis ifjú titánok.
4. Varga Péter: Ajaxos fejlesztés NetBeansben jMakival Aztán még hallgattam jMaki-t is barátságból. Szép minták vannak benne, de azért nem győzött meg, hogy a GWT-nél jobb megoldás lenne.
Még elmenetben láttam, hogy a PHP, ahogy nem csináltam előadás tartalmában FastCGI és IIS szavak szerepelnek, de aztán inkább csak tekertem haza (fájós térddel, mivel odafelé csúnyán szétcsúsztam egy villamos sínen.)
2008/04/27
2008/04/25
Webconf
Szolgáltai közlemény: Holnap webconf, és én még egyelőre keresek olyan embert, aki ott lesz délelőtt, és egy prezentáció erejéig (meg előtte kipróbálásra) kölcsön tud adni egy laptopot, hogy vetítsek vele. OpenOffice Presentation meg Firefox kéne, esetleg az utóbbiba Firebug. (Köszi, megoldódott).
2008/04/07
OSGi első lépések
A hétvégén volt egy rövid köröm az OSGi-vel. A tapasztalatok címszavakban.
Az apache Felix OSGi konténerével kezdtem, pöccre indul, kicsi, gyors.
Szintén a Felix Maven pluginjével buildeltem az OSGi Bundleket (=modulokat), a plugin igazából csak a Manifest-et tölti ki az OSGi specifikus adatokkal. Nem volt vele különös szívás.
Azt viszont nem sikerült megvalósítani, hogy legyen valami olyan run plugin, ami buildelés után rögtön bedeployolja és futtatja egy futó OSGi rendszerbe a lefordított modult.
Rátaláltam viszont a Pax-Runner-re. Ami szintén egy kicsi és könnyen használható tool OSGi konténer és benne egy modul indítására. Paraméterezhető, hogy melyik konténert indítsa (Felix, Equinox, Knopflerfish, első alkalmmal letölti azt, ami kell), továbbá, hogy honnan vegye a modult, amit indítani kell benne (polloz könyvtárat, leszed modult OSGi repoból, vagy akár Maven repóból). Én ez utóbbit használtam. Installoztam a Maven projectet, majd
pax-runner mvn:net.anzix.osgi/helloworld
Sajnos következő futtatáskor a pax-runner cache-t üríteni kell, hogy újra a Maven repository-ból töltse le az aktuális modult.
Az apache Felix OSGi konténerével kezdtem, pöccre indul, kicsi, gyors.
Szintén a Felix Maven pluginjével buildeltem az OSGi Bundleket (=modulokat), a plugin igazából csak a Manifest-et tölti ki az OSGi specifikus adatokkal. Nem volt vele különös szívás.
Azt viszont nem sikerült megvalósítani, hogy legyen valami olyan run plugin, ami buildelés után rögtön bedeployolja és futtatja egy futó OSGi rendszerbe a lefordított modult.
Rátaláltam viszont a Pax-Runner-re. Ami szintén egy kicsi és könnyen használható tool OSGi konténer és benne egy modul indítására. Paraméterezhető, hogy melyik konténert indítsa (Felix, Equinox, Knopflerfish, első alkalmmal letölti azt, ami kell), továbbá, hogy honnan vegye a modult, amit indítani kell benne (polloz könyvtárat, leszed modult OSGi repoból, vagy akár Maven repóból). Én ez utóbbit használtam. Installoztam a Maven projectet, majd
pax-runner mvn:net.anzix.osgi/helloworld
Sajnos következő futtatáskor a pax-runner cache-t üríteni kell, hogy újra a Maven repository-ból töltse le az aktuális modult.
2008/04/02
Kedvenc Hudson pluginjeIm
Már lassan több mint három hónapja használjuk nap mint nap a Hudson-t mint CI szervert, és továbbra is meg vagyok elégedve vele. Igazából lehet, hogy más ugyanilyen kényelmes CI szerver is van, én ezzel kezdtem, és ennél maradtam.
Az egyik legnagyobb előnye, hogy jól bővíthető, van is hozzá egy rakás plugin.
Mi most az alábbiakat használjuk:
- Jabber plugin, aki szól nekem rögtön, ha valami nem kóser (emelett persze emailt is küld).
- Violations plugin egyelőre csak a PMD eredményeit mutatja grafikonon (meg persze a részletes hibajegyzéket is meglehet nézni). Ha nem is olyan szép design mint a Sonar, de azért elég jól megteszi, és legalább a CI-ben vannak ezek az adatok is.
- SCP plugin: a kész artifactokat tolja fel a publikus szerverre (így egy belső gépen buildelhetünk, és az interneten kint lévőn csak az eredmény van.
- +1 Nem használjuk, de van még egy említésre méltó plugin az Emotional, ami azt a hasznos funkciót valósítja meg, hogy ha eltörik a build, akkor a Hudson logója (bajszos bácsi) nagyon mogorván néz a háttérben. KIhagyhatatlan :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)